A tél már a végét járta, hó nem fedte a f?ldet. A h?v?s szél a csupasz fák k?z?tt járt, a természet elcsendesedett. A csendet fémcsattanás és sikolyok t?rték meg. A S?tét Isten démonai ostromolták Glelrun falait, próbálva átvenni az irányítást az Istenn? városa felett.

  Az ?rz?k készen álltak. Mindig is ez volt a feladatuk. Megvédeni a várost, akár az életük árán is. A nedves talaj és a csúszós f? megnehezítette a mozgást. A magas falak árnyékot vetettek a csatatérre, ahol már százával hevertek az elesettek. Az ég s?tétsége és a f?ld véráztatta csillogása hátborzongató kontrasztot alkotott.

  A kastély egyik termében az ?rz?k a védelmi stratégiát beszélték át. A s?tét k?falakat fáklyák fénye világította meg, árnyékokat vetve a térképekkel teli asztalra. Az ablakokon át besz?r?dtek a csata zajai.

  "Tíz perc múlva megnyitjuk a kapukat." jelentette ki a F?parancsnok. "A Hármas Védelmi Egység kivonul, hogy meger?sítse a Kettes Egységet. K?zben az íjászok a falakról támogatják az el?renyomulást. Ha a Hármas Egység eléri a pozícióját, együtt visszaszorítják az ellenséget."

  Ujjával végigk?vette a tervet a térképen. A jelenlév?k arcára aggodalom ült ki, egyesek homlokán verejték csillant. A F?parancsnok látta a félelmet, de tudta, hogy nincs helye habozásnak.

  "Rengeteg múlik ezen a csatán." mondta határozottan. "Nem hagyhatjuk, hogy a démonok elvegyék az otthonunkat. Lehet, hogy félelmet éreztek, de harcolnunk kell."

  A szoba csendje egy pillanatra megfeszült.

  "Az újoncok térjenek vissza az ?rszállóba és várjanak ott."

  ?

  A parancsnokok egyetért?en bólintottak. A fiatalabb ?rz?k arcán megk?nnyebbülés tükr?z?d?tt, ahogy elindultak kifelé, míg a tapasztaltabb harcosok szemében a harci vágy és a k?telesség tüze égett. Mind tudták, hogy ez a csata nem csupán egy ?sszecsapás volt a város sorsa függ?tt t?le.

  Vyth, a fiatal újonc a mestere mellett állt. ? is azok k?zé tartozott, akik kivételesen részt vehettek a megbeszélésen. Ahogy a parancsnok szavai elhangzottak, el?rébb lépett.

  "De F?parancsnok úr! A harcban minden emberre szükség lehet, hadd harcoljunk mi is!"

  A terem elcsendesedett. Minden tekintet Vyth-re szegez?d?tt. A F?parancsnok szeme megvillant, majd az asztalra csapott.

  "Ez az én d?ntésem. Nem engedek ki újoncot a csatatérre. Még túl tapasztalatlanok vagytok ehhez a harchoz. Két év kiképzés szükséges, miel?tt valakit harcba küldenénk. Ha jól tudom, te még csak egy éven vagy túl."

  "Igen, Uram." Vyth lesüt?tte a szemét, majd visszalépett mestere mellé. "Elnézést kérek."

  A F?parancsnok mély leveg?t vett, majd halkan, de határozottan folytatta.

  "Akkor, ahogy megbeszéltük."

  Sarkon fordult és távozott, léptei visszhangoztak a terem k?padlóján.

  Vyth a mesterére pillantott, majd reménykedve megszólalt.

  "Mester... nem lehetne...?"

  "Sajnálom, Vyth." A férfi tekintete egyszerre volt szomorú és büszke. "Ez a parancs. Kiváló kardforgató vagy, de még van mit tanulnod. A legjobb, ha visszatérsz az ?rszállóba, és ott vársz a további parancsra."

  "értettem..."

  Vyth szótlanul indult el. Léptei tompán csoszogtak a k?padlón. Ahogy kilépett a teremb?l, a harc zaja ismét feler?s?d?tt.

  A folyosón haladva látta a csata fényeit az ablakokon át. Hallotta a kardok csattanását, a kiáltásokat. Minden egyes lépése nehezebbnek t?nt.

  Vyth duzzogva haladt végig a zsúfolt utcákon. Fiatal volt, mind?ssze tizenhét éves, és bár soha nem harcolt még éles csatában, védelmezni akarta a várost, ahol született.

  Félúton megtorpant. A falakon túlról hallotta a csata zajait. Kardok csattantak, kiáltások visszhangoztak, robbanások rázták meg a f?ldet. A harc egyre k?zeledett.

  Ismerte a város kimenekít? útvonalait, azokat a rejtett járatokat, amelyeket szükség esetén a civilek menekítésére használtak. Egy ilyen útvonalon át k?nnyedén kisz?khetne, hogy harcba induljon a város védelméért.

  Mire észbe kapott, már ott állt az átjáró el?tt. A falak nedvesek voltak, mohával ben?ttek, a leveg? dohos és hideg. A kilincshez nyúlt, de a mozdulat félbemaradt.

  "Nem tehetem... Mindenképpen rá fognak j?nni, és büntetést kapok a parancs megszegéséért."

  Sóhajtott, majd visszafordult az ?rszálló felé.

  A k?vetkez? pillanatban halk nyikorgás t?rte meg a csendet.

  Vyth gyorsan a k?zeli hordók m?gé húzódott. A fedezék tetején rozsdás láncok és t?r?tt ládák hevertek. Figyelt.

  Az átjáró ajtaja lassan kinyílt, és hat alak lépett ki a s?tétb?l.

  Démonok.

  A keze a kardjára siklott, de nem rántotta el?. Egyedül esélytelen volt ellenük. Ha most elszalad segítséget kérni, mire visszaérne az ?r?kkel, a démonok már rég elt?nnének.

  "Idáig minden simán ment." szólt az egyik démon. "Az információ jó volt. De ne húzzuk az id?t. Amint elérjük a kaput, a csapataink nagy része bejuthat, és megszerezzük, amit Urunk kíván."

  A vezet? démon magabiztosan haladt el?re, a t?bbiek szorosan k?vették. Az utcák egyre s?tétebbek lettek, ahogy mélyebbre jutottak a városban.

  "A kapu? Ki akarják nyitni a nagy kaput?" gondolta Vyth. "Meg kell akadályoznom. De egyedül nem bírok el hat démonnal... Vagy kockáztassam meg? A város ezen részén egy ?rz? sincs rajtam kívül... Mindenesetre egyel?re k?vetem ?ket."

  óvatosan, hangtalanul haladt utánuk, az épületek árnyékába húzódva. A szíve vadul dobogott, tenyerét izzadság borította. Egy rossz mozdulat, és az ellenség észreveszi.

  Vyth duzzogva haladt végig a zsúfolt utcákon. Fiatal volt, mind?ssze tizenhét éves, és bár soha nem harcolt még éles csatában, védelmezni akarta a várost, ahol született.

  Félúton megtorpant. A falakon túlról hallotta a csata zajait. Kardok csattantak, kiáltások visszhangoztak, robbanások rázták meg a f?ldet. A harc egyre k?zeledett.

  Ismerte a város kimenekít? útvonalait, azokat a rejtett járatokat, amelyeket szükség esetén a civilek menekítésére használtak. Egy ilyen útvonalon át k?nnyedén kisz?khetne, hogy harcba induljon a város védelméért.

  Mire észbe kapott, már ott állt az átjáró el?tt. A falak nedvesek voltak, mohával ben?ttek, a leveg? dohos és hideg. A kilincshez nyúlt, de a mozdulat félbemaradt.

  "Nem tehetem... Mindenképpen rá fognak j?nni, és büntetést kapok a parancs megszegéséért."

  Sóhajtott, majd visszafordult az ?rszálló felé.

  A k?vetkez? pillanatban halk nyikorgás t?rte meg a csendet.

  Vyth gyorsan a k?zeli hordók m?gé húzódott. A fedezék tetején rozsdás láncok és t?r?tt ládák hevertek. Figyelt.

  Az átjáró ajtaja lassan kinyílt, és hat alak lépett ki a s?tétb?l.

  Démonok.

  A keze a kardjára siklott, de nem rántotta el?. Egyedül esélytelen volt ellenük. Ha most elszalad segítséget kérni, mire visszaérne az ?r?kkel, a démonok már rég elt?nnének.

  "Idáig minden simán ment." szólt az egyik démon. "Az információ jó volt. De ne húzzuk az id?t. Amint elérjük a kaput, a csapataink nagy része bejuthat, és megszerezzük, amit Urunk kíván."

  A vezet? démon magabiztosan haladt el?re, a t?bbiek szorosan k?vették. Az utcák egyre s?tétebbek lettek, ahogy mélyebbre jutottak a városban.

  "A kapu? Ki akarják nyitni a nagy kaput?" gondolta Vyth. "Meg kell akadályoznom. De egyedül nem bírok el hat démonnal... Vagy kockáztassam meg? A város ezen részén egy ?rz? sincs rajtam kívül... Mindenesetre egyel?re k?vetem ?ket."

  óvatosan, hangtalanul haladt utánuk, az épületek árnyékába húzódva. A szíve vadul dobogott, tenyerét izzadság borította. Egy rossz mozdulat, és az ellenség észreveszi.

  ?

  Ahogy Vyth k?vette a démonokat, végig azon járt az esze, hogyan állíthatná meg ?ket. A nap alacsonyan állt, hosszú árnyékokat vetve a város falaira. A k?falak s?tét színe és az évek alatt megtelepedett moha csak még komorabbá tették a látványt.

  A démonok a kapuhoz értek. Vyth megbújt egy láda m?g?tt, figyelt és várt. A démonok rajtaütést terveztek az ?rz?k ellen. Ahogy az egyikük megindult egy háttal álló ?rz? felé, Vyth cselekedett. Kiugrott rejtekhelyér?l, kardja megcsillant a napfényben, és csapást készült mérni a legk?zelebbi démonra. Az azonban id?ben észrevette, és félreugrott.

  Erre felfigyelt a k?zelben lév? ?rz? is, aki szintén el?rántotta a kardját. Az ?rz?k páncéljának fémes csillogása elhalványult az id? és a sok harc nyomán, de most újra életre kelt a napfényben.

  "Hohó, úgy néz ki, lebuktunk." nevetett fel az egyik démon.

  "Sebaj, így is remek mulatság lesz." vigyorgott egy másik, majd rárontott Vyth-re.

  A démon b?re s?tét és érdes volt, szemeiben a kárhozat tüze villogott. A támadások ereje majdnem kicsavarta Vyth kezéb?l a kardot. Minden csapás élesen visszhangzott a falakon.

  Az ?sszecsapás zajára két másik ?rz? is felfigyelt, és a kaput védve a segítségükre siettek. A démonok nem késlekedtek egyb?l rájuk vetették magukat, pengéik villogtak, k?zben t?zgolyókat idéztek, amelyeket az ?rz?k felé hajítottak. A forróság megperzselte a k?zeli fából készült tárgyakat, a lángok azonnal fellobbantak.

  Vyth próbálta felmérni a helyzetet. Tudta, hogy ügyes kardforgató, de nem volt harci tapasztalata. A démonok gyorsak voltak, mozgásuk természetfeletti pontosságot sugárzott.

  "Csak nyugalom." emlékeztette magát. "Használd, amit tanultál. Nem mindig a támadás a legjobb módszer..."

  Kardját maga elé tartotta, várta az ellenfél lépését. A démon támadásba lendült. Vyth egy pontos szúrással eltalálta a fels?testét. A démon megtántorodott, majd ?sszeesett.

  Nem volt id? pihenni. Egy újabb démon rontott rá, de Vyth már mozdult is, segítve a harcban lév? társait.

  Egy t?zgolyó csapódott be az egyik ?rz? mellkasába. A katona holtan rogyott ?ssze, a f?ld?n v?r?s folt terjedt szét alatta.

  Vyth szeme kitágult.

  "Ezért megfizetsz, démon!" kiáltotta, és három gyors vágást mért rá a támadójára. A démon a f?ldre zuhant.

  A t?bbiek nevetni kezdtek.

  "Nem is olyan gyengék ezek az emberek. Csak kár, hogy nem érnek vele semmit."

  A k?vetkez? pillanatban egy másik démon pengéje újabb ?rz? szívébe hatolt.

  "Még ha meg is ?lnek minket, visszatérünk. Az Alvilág soha nem enged el minket."

  Vyth szíve hevesen vert. A démonok szavai mélyen belevágtak. A vér szaga bet?lt?tte a harcteret, a fémes szag keveredett a perzsel? t?z égett illatával.

  Egyre nehezebben kapott leveg?t.

  "Hogyan? A társaim a semmiért adják az életüket?"

  A gondolatai ?sszekuszálódtak. Félelem és harag kavarogtak benne.

  Az utolsó ?rz? düh?sen rontott az ellenségre, egyetlen mozdulattal kett?t is levágott. Egy démon azonban hirtelen kiüt?tte a kezéb?l a kardját, és a végs? csapásra készült.

  "Nem!" ordította Vyth.

  A démon felé vetette magát, és vad küzdelem kezd?d?tt. A démon pengéje megsebezte a vállát, a fájdalom élesen cikázott végig a testén. ?sszeszorította a fogát, és egyetlen er?teljes mozdulattal levágta az ellenfele fejét. Egy gyors hátraarc az utolsó démon is holtan rogyott a f?ldre.

  Por és vér keveredett a k?vezeten.

  Vyth kiejtette a kardját a kezéb?l és térdre rogyott. Az életben maradt ?rz? azonnal mellé lépett, hogy megtartsa.

  Vyth zihálva nézte a f?ld?n hever? holttesteket. A veszteség súlya egyszerre nehezedett rá.

  "Nyugodj meg." szólt az ?rz?. "Vége van."

  A férfi hangja határozott volt, de Vyth belül még mindig remegett. Lehunyta a szemét, nagy leveg?t vett. A harag és félelem lassan csillapodott.

  If you spot this tale on Amazon, know that it has been stolen. Report the violation.

  A csendben csak a távoli harci zajok és a szél zúgása hallatszott.

  Pár pillanat múlva Vyth felállt.

  "Sietnünk kell. Jelentenünk kell a F?parancsnoknak!" A hangja határozott volt, de mélyen legbelül még mindig érezte a félelem és a veszteség súlyát. "Láttam, hol j?ttek be ezek a démonok. Meg kell akadályoznunk, hogy újabb csapat t?rj?n be a városba!"

  ?

  Az ?rz? bólintott, majd mindketten futásnak eredtek a kastély felé. A város sz?k utcáin rohantak, elhaladva a piac és a zsúfolt házak k?z?tt. Ahogy elérték a kastélyt, a hatalmas, faragott k?kapuk és az id? által megkopott falak komoran tornyosultak f?léjük.

  Vyth berontott a F?parancsnok termébe. A tágas helyiséget ablakok és mennyezetig ér? falisz?nyegek díszítették. A F?parancsnok egy fiatal, huszas éveiben járó, barna hajú férfival beszélt, aki ezüst páncélt viselt. A vértezet fémje a beáradó fényben csillogott.

  "F?parancsnok úr! Nagy baj van!" Vyth alig kapott leveg?t.

  A F?parancsnok ?sszevonta a szem?ld?két. "Mégis mi t?rtént?"

  Vyth lihegve mesélte el, amit látott. "Démonok lopakodtak be a városba az egyik menekül? útvonalon. Megpróbálták kinyitni a nagy kaput, és két ?rz?vel is végeztek. Tudniuk kellett az útvonalak helyér?l. Esélyes, hogy a t?bbit is ismerik."

  A F?parancsnok arca megkeményedett. "Meg sem kérdezem, miért voltál a város azon részén... De nem is számít. Gyorsan kell cselekednünk." Az ezüst páncélos férfira nézett. "Amarah Ezüstlovag. Engedélyt kérek a menekül? útvonalak lezárására."

  Amarah habozás nélkül bólintott. "Zárják le az útvonalakat. A civil lakosságot vezessék az Istenn? Templomába."

  "értettem." A F?parancsnok sietve távozott.

  A terem csendjét a gyors léptek visszhangja t?rte meg. A falakon függ? zászlók meglebbentek az ajtó becsapódásától.

  Vyth még mindig a helyén állt. Figyelte az ezüst páncélos férfit. Ki ez az Ezüstlovag, akinek még a F?parancsnok is engedelmeskedik?

  Végül megrázta a fejét, és a F?parancsnok után eredt.

  "F?parancsnok! Hogyan segíthetek?" kérdezte, szinte k?ny?rg? hangon.

  A F?parancsnok hátrapillantott. "Siess az ?rszállásra. Vidd a hírt, és kezdjétek meg a lakosság evakuálását. Kísérjétek ?ket az Istenn? Templomába."

  Vyth bólintott, majd futásnak eredt.

  A város piacán vágott keresztül. Az utcák keskeny sikátorai szorosan ?lelték k?rbe, a t?meg szétrebbent el?tte, ahogy utat t?rt magának. Nem engedhetett a feszültségnek. Minden perc számított.

  Amint elérte az ?rszállást, azonnal értesítette az ?rz?ket. A lakosság mentése azonnal megkezd?d?tt. Az emberek arcán félelem tükr?z?d?tt, de az ?rz?k gyorsan és határozottan irányították ?ket. Csoportokba rendez?dve indultak az Istenn? Temploma felé.

  A nap lassan lenyugodott. A városra s?tétség borult.

  Vyth még mindig érezte a mellkasában a szorítást. Az aggodalom nem múlt el. De nem állhatott meg.

  ?

  Az evakuálás végére a város s?tétségbe borult. Csak néhány utcai lámpa és a távoli lángok fénye világította meg a k?rnyezetet. Az emberek sietve vonultak az Istenn? Temploma felé, ahol a vastag k?falak m?g?tt biztonságban érezhették magukat. A templom hatalmas, díszes kapuja el?tt ?rszemek álltak, figyelve az érkez?ket.

  Vyth megpillantotta Amarah Ezüstlovagot. Az ezüst páncél a fáklyák fényében szinte ragyogott. Amarah határozott léptekkel k?zeledett, majd megállt el?tte.

  "Vyth." A hangja nyugodt, mégis határozott volt. "Beszélni akarok veled."

  Vyth meglepve nézett rá. Nem értette, mit akarhat t?le egy ilyen magas rangú lovag. Amarah tekintete mély és átható volt, mintha minden gondolatát ki akarná olvasni.

  "Kérlek, meséld el a teljes t?rténetet." folytatta Amarah. "Mit kerestél ott? Mit láttál, mit hallottál? Hányan voltak? Minden részlet fontos."

  Vyth habozott egy pillanatig, majd belekezdett. A fáklyák fénye árnyékokat vetett az arcára, a hideg esti szél végigsiklott a b?rén. Nem akarta eltitkolni az igazságot, még ha attól is tartott, hogy Amarah mit fog szólni a kisz?kési kísérletéhez. Elmondott mindent hogyan k?vette a démonokat, hogyan harcolt velük, és hogyan sikerült végül megállítani ?ket.

  Amarah hallgatott, majd bólintott.

  "értem... A sz?kés nem volt b?lcs d?ntés, de ennek hála felfedezted a behatolókat, és még id?ben meggondoltad magad." Egy halvány mosoly jelent meg az arcán. "K?sz?n?m az információkat."

  Egy pillanatra Vyth vállára tette a kezét. A mozdulat nem volt t?bb egy egyszer? érintésnél, mégis mintha er?t adott volna neki.

  Amarah tekintete ellágyult, majd megfordult, és elindult a templom belseje felé. A hatalmas, ívelt mennyezet alatt freskók és szobrok díszítették a falakat.

  Vyth figyelte, ahogy az Ezüstlovag eltávolodik. A nap eseményeinek feszültsége lassan oldódni kezdett. Tudta, hogy még sok tennivaló vár rá, de most, hogy mindent elmondott, és látta Amarah biztató mosolyát, a lelkét valamivel k?nnyebbnek érezte.

  ?

  Vyth kissé megk?nnyebbülve hagyta el a Templomot. Ahogy lefelé haladt a hegyoldalon, érezte, ahogy a h?v?s esti szél végigsimít az arcán. A magasból letekintve látta Glelrun kanyargós utcáit, a távolban még parázsló tüzeket, amelyek a csata nyomait ?rizték.

  Ekkor három fekete csuklyás alak t?nt fel el?tte. A csuklyák alatt v?r?sen izzó szemek és vicsorgó fogak villantak. A b?rük vérv?r?s volt. Nem hasonlítottak azokra a démonokra, akikkel korábban harcolt. A s?tét, gonosz aura, amely k?rbelengte ?ket, szinte tapintható volt a leveg?ben.

  "Nocsak, nocsak, ki van itt..." vigyorgott az egyik démon, a hangja mély és hátborzongató volt.

  "Hát, nagyon úgy néz ki, hogy az a gyerek, aki levágta a démonjainkat." nevetett fel a másik, metsz?, éles hangon. "Viszont most nem lesz ilyen szerencsés."

  A démonok egyetlen szempillantás alatt megindultak. Vyth épp a kardjáért nyúlt volna, amikor a k?vetkez? pillanatban már ott voltak el?tte, hatalmas karmaik lesújtani készültek.

  Villanás.

  A démonok hátraestek, néhány méterrel odébb csúsztak a f?ld?n. Ahogy feltápászkodtak, megpillantották Amarah-t Vyth el?tt. Páncélja vakító fénnyel csillogott a s?tétben.

  "Hát ez?!" sziszegte az egyik démon. "Te meg ki a franc vagy?!"

  "A nevem Amarah Ezüstlovag." A hangja hidegen csengett. "Az Egyes Védelmi Egység Parancsnoka. és az életetek itt ér véget."

  A démonok hangosan felnevettek, majd vérszomjas tekintettel rontottak felé. Amarah kardja egyetlen mozdulattal kisuhant a hüvelyéb?l. Szent fény ragyogta be a pengét. Egyetlen csapás.

  A démonok teste kettészakadt, szó nélkül rogytak a f?ldre.

  Amarah visszatette a kardját, majd Vyth-hez fordult, aki még mindig d?bbenten nézte a holttesteket.

  "Jól vagy?"

  "I-Igen. K?sz?n?m." Vyth meghajolt.

  "Már a Templomban éreztem a jelenlétüket. Ezért néztem k?rül, amikor megláttalak téged és ?ket."

  "Lehet, hogy vannak még démonok a falakon belül. Ráadásul ezek is visszatérnek..." Vyth hangja még kissé remegett.

  "Nem. ?k már nem térnek vissza." Amarah a holttestekre pillantott. "A kardom egy Szent Tárgy, akárcsak a páncélom. Mágikus és Szent er?kkel van felszerelve. Ez az egyetlen dolog, ami végleg képes elpusztítani a démonokat."

  Vyth csodálkozva nézett rá. "Hogyan lehet ilyen er?re szert tenni?"

  "Csak a kiválasztottak kaphatnak ilyen felszerelést." Amarah elmosolyodott. "De ha jól hallom, kiváló kardforgató vagy. Jó kezdet. Bár kissé ?nfej? is... Viszont ha keményen edzel, és bizonyítasz, talán egy nap te is Ezüstlovag lehetsz. De addig még sokat kell tanulnod. Hallgass a feletteseidre. F?leg a Mesteredre. Még ha néha nem is úgy t?nik, a javadat akarja."

  Amarah egy pillanatig figyelte Vyth-et, majd megfordult, és elindult vissza a Templomba.

  Vyth utána nézett. A Templom most el?sz?r t?nt igazán a biztonság szimbólumának.

  ?

  Vyth azon az éjszakán nem tudott aludni. Az ?rszálló sz?k?s szobájában feküdt, a fáklyák halvány fényében megvilágított k?falakat bámulta. Amarah Ezüstlovag járt a fejében. Látta maga el?tt, ahogyan k?nnyedén legy?zte a démonokat. A csata zaja még mindig visszhangzott benne, és a lovag szavai újra meg újra visszatértek.

  Csodálta ?t. Er?s volt, rendíthetetlen. Vyth is olyan akart lenni, mint ?.

  A városon kívül még mindig harc dúlt, a démonok fenyegetése nem múlt el. Tudta, hogy nem várhat tovább. Tennie kellett valamit. érezte, hogy minél hamarabb er?sebbé kell válnia, hogy ne csak védje a várost, hanem kivívja a helyét az ?rz?k k?z?tt.

  Másnap, amikor az els? napsugarak besz?r?dtek az ?rszálló ablakain, Vyth már talpon volt. A reggeli szolgálatot alig várta, hogy leteljen. Amint végzett, egyenesen az edz?térre sietett.

  Nem engedték ki a városon kívülre harcolni, így a város falain belül kezdte meg saját küzdelmét. A legkeményebb, legzordabb edz?helyet választotta. A hideg szél és a nedves talaj megnehezítette a mozgást, de ez csak még elszántabbá tette.

  A napok egymás után teltek. Vyth reggelt?l estig edzett. Izmai égtek, verejték csorgott az arcán, de nem állt meg. Végtelen kitartással gyakorolta a kardforgatást, újra és újra, amíg a mozdulatok t?kéletesen nem illeszkedtek az ?szt?neibe. Az edz?pálya k?zelében, a fák árnyékában t?lt?tte idejét. A leveg?ben a kardok csattanása keveredett a ritkuló madárdallal.

  Amikor a város lámpásai felgyulladtak, Vyth még mindig kitartott. Az éjszaka csendjében, amikor már mindenki más pihent, ? tovább küzd?tt saját határai ellen.

  A csillagok magasan jártak az égen, amikor végül kimerülten rogyott le a f?ldre. De a szemében még mindig ott égett a vágy.

  Hazafelé, az ?rszálló csendes folyosóin sétálva minden este ugyanazt fogadta meg magának. Nem adja fel. Bármi áron is, de eléri a célját.

  A csata a falakon kívül folytatódott, de Vyth harca itt, a város falain belül zajlott, ?nmagával, a saját határaival szemben.

  ?

  így telt a k?vetkez? néhány nap, Vyth fáradhatatlanul edzett és készült, hogy a legjobbat hozza ki magából. A gyakorlások során szinte teljesen kizárta a külvilágot, csak a kard, a mozdulatok és a céljai jártak a fejében. Azonban az egyik reggelen váratlan hírt kapott. A F?parancsnok hívatta ?t. Szíve hevesen vert, ahogy a kihalt folyosókon áthaladva a parancsnoki terembe igyekezett.

  Ahogy belépett a terembe, megpillantotta Amarah Ezüstlovagot, akinek jelenléte azonnal feszültséggel t?lt?tte el. Vyth izgatott és egyben ideges is volt, de igyekezett meg?rizni a nyugalmát.

  "Vyth. ?rül?k, hogy látlak." Amarah hangja nyugodt volt, de a tekintete komolyságot sugallt.

  "én szintúgy, Uram." Vyth tiszteletteljesen bólintott. A szíve még mindig zakatolt, de nem engedte, hogy eluralkodjanak rajta az érzelmei.

  A F?parancsnok az ablak el?tt állt, háttal nekik. A kinti fények árnyékba burkolták az arcát. Amikor megfordult, egy r?pke mosoly suhant át rajta, mintha elismerte volna Vyth er?feszítéseit.

  "Vyth, van számodra egy megbízás." A F?parancsnok lassan, megfontoltan beszélt. "Az elmúlt napok eseményei után fokoztuk a megfigyelést a k?rnyez? területeken. Az ellenség valami nagy dologra készül."

  Vyth feszült figyelemmel hallgatta.

  "így van." Amarah egy lépéssel k?zelebb lépett, tekintete szigorú volt. "A S?tét Isten k?vet?i az Istenn? Templomát akarják elérni. Nem tudjuk pontosan, mi a céljuk, de biztosak vagyunk benne, hogy valami veszélyesre készülnek."

  Vyth szíve még gyorsabban vert.

  "Minden bizonnyal felmerült benned a kérdés, hogy miért mondjuk el ezt neked, egy ?rz? Tanoncnak." Amarah hangja határozott volt, de nem lekezel?.

  Vyth érezte, hogy egyre n?vekv? izgalom járja át. Valamiért ?t választották.

  "Mint mondtam neked a minap..." folytatta Amarah. "...nagyon szép teljesítményt mutatsz. De hogy ?szinte legyek, fels?bb utasítást k?vetek." Egy r?vid szünetet tartott, majd folytatta. "Elviszlek ahhoz, aki ezt az utasítást kiadta. Meghallgatod a részleteket, és eld?ntheted, hogy vállalod-e a megbízást."

  Vyth meglepve hallgatta. Nem számított erre.

  Az elmúlt napokban úgy érezte, hogy észrevétlen maradt. Most világossá vált számára, hogy sokkal nagyobb figyelmet kapott, mint gondolta volna.

  Nem tudta, ki kérte ?t erre a küldetésre, és azt sem, pontosan mit kell tennie. De egy dologban biztos volt. El fogja vállalni.

  ?

  Amarah elkísérte Vyth-et az Istenn? Templomába. Ahogy haladtak a sziklás ?svényen, a leveg? egyre h?v?sebbé vált, a távolban a szél csendesen susogott a Templom fehér márványoszlopai k?rül. A hatalmas, aranyozott kapu el?tt megálltak. Vyth szíve hevesen vert, mik?zben felnézett az épületre, amely szinte túlviláginak t?nt.

  A Templom belseje h?v?s és csendes volt. A fáklyák meleg fénye megcsillant a faragott k?falakon, amelyeken misztikus jelenetek elevenedtek meg az Istenn? életéb?l. A mennyezeten freskók díszelegtek, a fény játéka pedig szinte életre keltette a festett alakokat.

  Amarah határozott léptekkel vezette Vyth-et a Templom mélyére, mígnem elérkeztek a F?pap terméhez. Az ?si szimbólumokkal díszített ajtók csendben tárultak fel el?ttük.

  A teremben kül?n?s csend uralkodott, mintha a világ minden zaja elnémult volna. Aryn F?pap az ablak el?tt állt, alakját a színes üvegablakon átsz?r?d? fény ?lelte k?rül. Rózsaszín haja finoman omlott a vállára, hosszú ruhája mintha folyékony anyagból készült volna, amely k?rül?tte hullámzott. Egy kopott, régi k?nyvet tartott a kezében.

  Vyth meghajolt, majd kissé zavartan k?sz?nt?tte. A szoba légk?re súlyként nehezedett rá, a szent tér komolysága pedig szokatlanul idegessé tette.

  "Megtiszteltetés, hogy megismerhetem, Aryn F?pap." A hangja kissé megremegett.

  "üdv?z?llek, Vyth. ?rül?k, hogy végre találkozunk." Aryn hangja lágy volt, de határozott. "Sok jót hallottam rólad."

  Vyth zavartan elnevette magát, majd megvakarta a tarkóját.

  "Sok jót? általában csak leszidást kapok, amiért valami hülyeséget csinálok."

  "Ugyan." Aryn mosolyogva érintette meg Vyth karját, ami hirtelen megnyugtatta ?t. "Bár meggondolatlan vagy, a szíved a helyén van. Jó harcos vagy, de van még mit tanulnod."

  Vyth Amarah-ra pillantott, aki bólintott, meger?sítve a F?pap szavait.

  "Nos, mint tudod..." folytatta Aryn. "...azért hívtalak ide, mert egy megbízást szeretnék neked adni. Természetesen jogod van elutasítani, nem jár érte büntetés. Ha nem érzed magad alkalmasnak, ne félj kimondani."

  Vyth némán hallgatta, minden szót magába szívott.

  "A S?tét Isten ostromolja a falainkat." Aryn tekintete mélyen az ?vébe fúródott. "Démonokkal már találkoztál. Most felfedeztünk egy barlangot a k?zelben, ahol egy kisebb, de er?s démoni csapat fészkelte be magát. Nem tudjuk, mire készülnek, ezért szükségünk van rád, hogy megtisztítsd a barlangot és információt szerezz a terveikr?l."

  Vyth szíve hevesen vert.

  "Nem egyedül mész." Aryn egy pillanatra Amarah-ra nézett. "? elkísér téged. és mivel démonok ellen fogsz harcolni, kapsz egy Szent Tárgyat. Egy kardot, amely hatékonyabbá tesz a harcban. Ezen kívül egy térképet a barlang helyzetér?l, valamint egy nap felkészülési id?t biztosítunk."

  Vyth gondolkodás nélkül felemelte a fejét. A Templom nyugalma, a feladat nagysága és a felel?sség súlya ott feszült benne. Mégis, tudta, hogy ez az ? pillanata.

  "Természetesen elfogadom a megbízást." A hangja határozottan csengett.

  Aryn halványan elmosolyodott.

  "?r?mmel hallom." Egy r?vid szünetet tartott, majd hozzátette, "Ami kissé szokatlan lehet, az az, hogy a küldetés ideje alatt te vezeted a csapatot. Bár Amarah jóval nagyobb rangban van nálad, kíváncsi vagyok, hogyan kezeled a helyzetet vezet?ként. Ezért te hozod meg a d?ntéseket."

  Vyth meglepetten pislogott.

  "Ennek ellenére ne félj tanácsot kérni." Aryn tekintete nyugodt maradt. "A vezetés nem azt jelenti, hogy egyedül kell d?ntened. Néha a legjobb ?tletek olyanoktól j?nnek, akikt?l nem is várnád."

  Vyth mély leveg?t vett, majd meghajolt.

  "értettem. K?sz?n?m a bizalmat." A hangja határozottan csengett a terem csendjében. "Nem okozok csalódást."

  ?

  Amarah és Vyth csendben haladtak a Templom sz?k folyosóin. Vyth úgy érezte, mintha egy másik világba lépnének, ahol a külvilág zajai és gondjai távol maradnak.

  A fegyverraktárhoz vezet? út hosszúnak t?nt. Amarah határozott léptekkel haladt, míg Vyth-ben egyre n?tt a feszültség. Nem mindennapi dolog egy ?rz? számára, hogy ide beléphessen. A falakon végigfutó ?si szimbólumok és faragások régi t?rténeteket meséltek, amelyeket Vyth akaratlanul is próbált megfejteni.

  "Tudod, Vyth..." t?rte meg a csendet Amarah. "...ebben a fegyverraktárban csak Szent Tárgyakat ?rzünk." Hangja tiszteletet sugárzott. "Ide csak Ezüstlovagok és magasabb rangú Lovagok léphetnek be. Aryn F?pap bizalma az egyetlen oka, hogy most kivételt tett veled."

  Vyth nem tudta eld?nteni, hogy ez inkább megtiszteltetés vagy teher.

  "Bár nem igazán értem, miért esett rám a választás." vallotta be halkan. "De ha már így alakult, igyekszem rászolgálni a bizalomra."

  Amarah egy pillanatra megállt, majd a kezét Vyth vállára helyezte.

  "Talán pont ezt látta meg benned Aryn F?pap." jegyezte meg. "Nem azért akarsz bizonyítani, mert dics?ségre vágysz, hanem mert hiszel abban, amit teszel."

  A fegyverraktár ajtaja el?tt megálltak. A hatalmas acélkapu h?v?s vibráló energiát sugárzott, amit Vyth is megérzett a b?rén. Amarah k?zelebb lépett, kezét a kapura helyezte, mire az ajtó mély, morajló hang kíséretében nyílni kezdett.

  "Felismeri a Lovagok energiáját." magyarázta Amarah. "Csak azok léphetnek be, akiket méltónak tart."

  A raktár belseje vakító fényben úszott. Kardok, t?r?k, íjak és páncélok sorakoztak t?kéletes rendben, mindegyikb?l érezhet? volt a beléjük zárt hatalom. Vyth ámulva nézett k?rbe.

  Amarah hamarosan leemelt egy elegáns, egykezes kardot az egyik állványról. "Ez a tiéd."

  Vyth óvatosan vette át a fegyvert. Amint megérintette, kül?n?s érzés járta át, mintha a kard élne. Egy pillanatra egyé vált vele, mintha a penge is ?t figyelné.

  "Id? kell, míg megszokjátok egymást." folytatta Amarah, figyelve Vyth reakcióját. "A Szent Tárgyak nem egyszer? eszk?z?k. Valamilyen szinten élnek. érzékelnek, reagálnak, és ha kell, harcolnak a használójuk mellett."

  Vyth d?bbenten nézett rá.

  "Ez azt jelenti, hogy..." kezdte bizonytalanul.

  "Ha valaki egy igazán er?s Szent Tárgy birtokába jut..." bólintott Amarah. "...akkor bármi megt?rténhet."

  Vyth némán figyelte a kardot a kezében. érezte, hogy a mai naptól kezdve valami megváltozik.

  Miután Amarah még magához vett néhány dolgot, elhagyták a fegyverraktárt. A templom folyosóin visszhangzó lépteik megt?rték a csendet, de a gondolataikban már a küldetés járt.

  Az ?rszálló k?z?s helyisége s?tét és csendes volt, csak a fáklyák halvány fénye világította meg a vastag k?falakat. Amarah egy székre telepedett, majd Vyth-re pillantott.

  "Most pedig ideje átbeszélni a stratégiát." jelentette ki. "Te vagy a csapatvezet?. Hallgatlak."

  Vyth elmosolyodott, bár belül még mindig kavargott benne az izgalom.

  "Arra én is kíváncsi vagyok." jegyezte meg k?nnyedén, majd el?húzta a térképet, amelyet Aryn adott nekik.

  Ahogy kibontotta, ujjával a barlangot vette célba.

  "A bejárat egy nyílt tisztáson van. Nincs takarás, ami azt jelenti, hogy nehéz lesz felt?nésmentesen megk?zelíteni." magyarázta. "Ha viszont a barlang hátsó oldalán lopakodunk, szorosan a fal mentén, talán bejuthatunk anélkül, hogy észrevennének... hacsak nincsenek kinn ?r?k."

  "Logikus felvetés." Amarah elismer?en bólintott.

  "Ha a barlangban van egy rejtett átjáró, az lehet?séget adhat arra, hogy elkerüljük a k?zvetlen harcot, vagy akár csapdába csaljuk ?ket." folytatta Vyth.

  Amarah végighallgatta, majd hátrad?lt.

  "Nagyon szépen végigelemezted a helyzetet. Szerintem is ez a legjobb opció."

  Vyth elégedetten bólintott, majd visszatette a térképet a zsebébe.

  "Menj, pihenj le." mondta Amarah, felállva a székéb?l. "Holnap korán indulunk."

  Elk?sz?ntek, majd mindketten a szobájukba vonultak.

  Vyth a s?tét helyiségben az ágyára d?lt, a hold halvány fénye átsz?r?d?tt az ablakon. A kard a keze ügyében pihent, és még mindig érezte benne azt a kül?n?s energiát.

  Mik?zben a szemhéja lassan lecsukódott, tudta, hogy a holnap nem csupán egy egyszer? küldetést jelent. Ez lesz az els? igazi próbatétele.